Üdvözöljük a csíkszentimrei Zöld Fák fúvószenekar hivatalos oldalán!
Legfrissebb cikkeink kategóriánként
Fúvósébresztő
Vannak települések, ahol ébreszteni kellett Csipkerózsika-álmaikból a diktatúra éveiben elhallgatott vagy elhallgattatott rezesbandákat, újra fel kellett támasztani őket. Csíkszentimrén is újraéledtünk, újságcikkeknek és egy fúvósébresztő mozgalomnak köszönhetően indult el az előrelépés, mi is összeálltunk. Kristó Tibor újságíró, falunk szülöttje indította el a Fúvósébresztő mozgalmat, melyben a csíki zenekarokat járta végig és írta le. Ő Keresztes Attilát kereste meg, Keresztes Nándor, pedig a már nem élő nagyapja iránti tiszteletből, aki a régi rezesbanda tagja volt, megkereste Kristó Tibort és ettől kezdve a zenekar tóborozása az ő feladata volt. Az eladó hangszereket kerestük fel és próbáltuk megvásárolni, saját erőnkből. Még így a 100 év körüli hangszerek is elég drágának tűntek, de őszre már összeállt a teljes, egy kisseb zenekar hangszerállománya is.
A zenekar hivatalosan 2005. október 1-én alakult meg, az első próba október 3-án volt, amikor a teljesen amatőr csapat próbált megismerkedni a hangok világával. Az oktatásunkat Köllő Ferenc vállalta el, akinek elég nehéz dolga volt velünk.
A Csíkszentimrei fúvószenekar újjáalakult. Az egyenruhánkat újraterveztük nagy figyelmet fordítva az eredeti magyar öltözékre. Minden Hétfőn rendszeresen tartjuk a próbáinkat.
Nevünket Csíkszentimre határában lévő terület után kaptuk, ahol sok értékes ókori leletet találtak és ma is pár zöld fenyő tartja a a nevet. Csak néhány Erdeifenyő jelzi ma ezt a helyet és azt ,hogy ott valamikor élet volt és nagy erdő. A kis területet átszeli középen a vasút, akik sajnos az utóbbi időben nagy károkat tesznek a kis erdőben, hiszen fokozatosan kivágják. Védenünk kell. A zenekarunk célja is az, védeni a régit, a múltat és annak minden értékét. Természetesen zölden.
A zenekar a Csíkszentimrei Ifjúsági és Közművelődési Egyesület – CSIKISZ – tagcsoportja.
Visszatekintő
-
Fellépéseink
-
Közéletünk
-
Környezetünk














